Már délben 12 fele járt az idő, mire elrendeztem a holmimat, és szépen kipakoltam mindent az új „otthonomban”. Úgy döntöttem hogy lemegyek a városba kicsit szétnézni, és vásárolgatni. Összeszedtem magam, felöltöztem, smink igazítás, kistáska bele a legfontosabbak: pénztárca, telefon, tükör…sötöbö:D, és mentem is csavarogni. Mentem le a lépcsőn és nagy tömeg volt a hotel előtt. A recepcióst megkérdeztem de semmi infót nem adhatott ki, úgyhogy tovább álltam. Egyik üzletből a másikba sétáltam és vettem pár cuccot. Nagyon tetszett a város, gyönyörű volt. Egyszerűen elámított az a nyüzsgés amit Magyarországon nem mindenhol látni. Az emberek is nagyon kedvesek voltak. Épp nézelődtem és nem figyeltem magam elé, mikor egy ember erőteljesen nekem jött és én meg ő is a földre zuhantunk.
- Nem tud odafigyelni? – kérdezte tőlem elég ingerültem.
- Sajnálom, nem akartam, de azért maga is figyelhetett volna. – mondtam és néztem nagyokat hogy ilyen bunkó.
- Hogy én? Nem tudom hogy ki nézelődik össze vissza a helyett hogy maga elé figyelne. – vágott vissza nekem a fekete hosszú hajú erősen kifestett szemű srác.
- És maga épp merre nézett? Nem csak én vagyok a hibás! A viszont látásra! – mondtam, majd otthagytam. „Velem ne szórakozzon, már az első pillantástól tudtam hogy ki a nagy napszemüvegén keresztül is simán megismerem! Nem körülötte forog a világ!” gondoltam magamban mikor egyre távolodtam a személytől. Igen a személy Bill Kaulitz volt akit igen csak meglepett hogy faképnél hagytam. Nem érdekelt. Szeretem a Tokio Hotel zenéjét de nem rajongok értük, szóval ez nekem nem nagy esemény hogy találkoztam vele…sőt inkább rossz élmény…elég bunkó volt. Mikor a hotel elé értem rengeteg tini lány ott sikítozott meg várakozott, ami meg is lepett. Átverekedtem magam rajtuk majd mentem volna be az épületbe, de egy biztonsági őt megállított és nem engedett tovább.
- Hé ember, én itt szálltam meg szóval legyen szíves beengedni! – mondtam de még mindig nem engedett be.
- Hölgyem, mindenki aki itt van ezt állítja, ugye nem akar palimadárnak nézni? – kérdezte a kétajtós szekrény xD.
- Nem de szeretnék feljutni a lakosztályomba. Ne szórakozzon velem kérem, én itt szálltam meg. – ismételtem meg magam.
- Mutasson bizonyítékot. – mondta határozottan. Közben a hátam mögött a kiscsajok lökdöstek össze vissza, elég ingerültek voltak velem.
- Na jó. Ha nem hisz nekem, magával együtt bemegyünk a recepcióra, és én kikérem a szobakulcsomat. Ha hazudnék maga úgyis erősebb nálam és kivághat a hotelből…bár nem tudom mi folyik itt de kezd elegem lenni a felhajtásból. – mondtam egyre idegesebben. Már nagyon fáradt voltam és sok szatyor is volt nálam…hát igen vásároltam:D
- Rendben. Jöjjön. – mondta majd mentünk be. A kiscsajok csak szép jelzőkkel illettek engem, mikor vittek be de nem érdekel…aki hülye az az is marad.
- Jó napot! – köszöntem mosolyogva a recepciósnak. – A 217-es szoba kulcsát szeretném elkérni! – mondtam még mindig mosolyogva.
- Rendben egy személyit kérnék, a biztonság érdekében. – mondta a recepciós. Én odaadtam neki. – Rendben, köszönöm szépen. Minden rendben van kisasszony, parancsoljon a szobakulcs és a személyi igazolvány. – adta ide a cuccokat mosolyogva a recepciós srác. Elég fiatal volt, sztem nem lehetett több 21nél:D De tisztelettudó volt:D
- Köszönöm! Viszlát! – mondtam, majd ránéztem az őrre.
- Elnézést a kellemetlenségért, csak tudja a biztonság nagyon fontos. – mondta.
- De mégis ki van itt hogy ennyire figyelni kell a biztonságra? – kérdeztem érdeklődve.
- Sajnálom, nem mondhatok semmit. Viszlát. És még1x elnézést. – mondta és elment.
Én felmentem a szobámba és lepakoltam, meg el az új cuccokat. Bedőltem az ágyba és el is aludtam….
Heloka! Itt a 3 rész is:) Remélem tetszik. Nemsokára Beus jön és ő fog írni 5 részt:) Holnap lesz rész, remélem tetszik eddig a blog! Kommenteket, vagy véleméyneket ide v az közös emailunkra : zsubea5@freemail.hu
pusy! háááj!
